Már tudományág lett: így nevezik ugyanis a fekete- és szürke gazdaság, az illegális munka, a lenyúlás a korrupció, stb. működésének közgazdaságtanát. Ami sokban hasonlít a fehér gazdaságéra, - hiszen egyre többet tanul tőle, de azért mégis más, s ha más, vannak törvényei, melyeket jó ha ismer az ember. Hiszen egyre terjed: a fejlődő országok gazdaságának 25-30%-át adja, s erősen belefolyik abba, mi történik hivatalosan Dél-Amerikában, Dél-kelet Ázsiában. Az EU 1998 áprilisában készített jelentésben olvasható, hogy a legális európai munkaerőpiac 20 %-át teszi ki a fekete munkában alkalmazottak száma. (Állítólag fél Kolumbia él 10-15%-kal magasabb életszínvonalon drogpénzekből: mintha ez lenne a petro-dollárnak megfelelő bevétel...) Japán kutatók szerint egyezer milliárd éves forgalmat bonyolít e szféra - ennek sokszorosát indítja el, könnyíti meg - másutt. 

Simli - mindenütt 

Sok fajtája van, Manuel Castells és csapata - ők vették célba először ezt a gazdasági-típust - a fejlődőket vizsgálta, többnyire esettanulmányok szintjén. (Manuel Castells, Alejandro Portes, Lauren Benton: The Informal Economy, Baltimore 1989) Én is innen indulok el, de egy kicsit bővítem a horizontot, tán ez majd jobban passzol az új világrendre. 

Nos, eszerint van úgy-e a fekete üzem, ami szerény szinten, a fekete munka alkalmazásával kezdődik - a magas adók, járulékos költségek, meg a migráció erre tereli a gazdaságot. És persze - a fejlettek esetében - a globalizáció: csak így lehet felvenni a versenyt az olcsó keleti munkaerővel: illegális New Yorki textil üzemek így dolgoznak régi garázsokban kínai- pakisztáni, koreai bevándorlókkal, de versenyképesek tudnak lenni a Távol-keleti konkurenciával.. 

Ebben a viszonylag kis stílű bugyorban található még az adócsalás, pénzkimenekítés, - mindkettő fekete, az összeg, amit így veszít egy egy régió több száz milliárd, de legalább nem ölnek érte. Bár ezek már büntetendő cselekmények, de csak ez után jönnek a keményebb ügyek: drognövény ültetvények, feldolgozás, piacképes alakra hozás, szállítás, terjesztés, a bevétel kezelése, a pénz mosása stb. Aztán van a nagybani korrupció: pár millió néhány főtisztviselőnek, és megvan a licensz a bankalapításra, repülőtérre, gyártelepítésre stb. Ma már különböző rangsorokat ismerünk, hogy hol mennyi a taksa, melyik ország hányadik a korrupciós rangsorban, hol van még a világon tiszta kéz (üres zseb). Aztán van ahol már a szervice társadalom a modell: csak szolgáltatások cserélnek gazdát: én elintézem neked, te elintézed neki aztán egyszer csak nekem is jó lesz valami. 

Ez a rendszer főképp a fejlődő országokban terjed: állítólag az IMF Indonéziában azért nem tud rendet csinálni, mert nem tudja áttörni a családi-hatalmi hálózat üzleti köreit. Az elnök családja van benne a legtöbb nagy cégben. Szóval ez van fejlődőknél, ismerjük, tudjuk, más szinten és más variációban, nálunk is ez működteti a fejlődést. Nem is ez az igazi probléma. Hanem az, hogy az informális gazdaság - ha nem is „kemény”, bűnügyi változataiban, de -világjelenség: hogy a fejletteknél éppúgy megtalálható, mint bárhol másutt. Olvasom a Der Spiegelben, (1998. Nr. 11.), hogy találtak egy kontószámlát, aminek tulajdonosa a német nemzeti bank elnöke volt, igaz, még alelnök korában, jó pár évvel ezelőtt, de az újságok felfújták, szerintük ugyanis furcsa - milliós - pénzmozgások történtek ezen a kontón. Semmi vész, - gondoltam - régen volt. A dolog csak mint szimptóma szúrt szemet, igazolva gyanúmat, miszerint az un. „informális gazdaság” nemcsak a fejlődő országok jelensége. Ez az alrendszera fejlettek működésébe is beépült, csak rejtve, funkcionálisan álcázva. Ha Koike úr nem borítja ki a lisztet, nem derül fény arra, hogy a japán nagybankok milliós kenőpénzeket fizettek hivatásos balhé-keverő maffiózóknak, akik - nem fizetés esetén - fellázították a közgyűlések kisbefektetőit, meg kényes kérdéseket tettek fel az igazgatóságnak a nyilvánosság előtt. Hát inkább fizettek, egyre nagyobb pénzeket. Koike úr viszont valamiért felszívta a vizet és kipakolt, - ennek eredménye az a tisztogatás, minek következtében bankokban, pénzügyminisztériumban hullanak a fejek. Pedig Japán fejlett ország. Vagyis: mindenütt másképp, de jelen van az informális gazdaság.

Nehéz terep

De még ez sem az igazi kérdés. Közgazdaságilag nem az a talány, hogy a feketézők beépülnek a rendszerbe, hanem az, hogy a mai, fejlett gazdaság mennyire igényli e szürke-fekete hányad funkcionális jelenlétét. Senki sem vallja be, de nagyon úgy néz ki, hogy a mai gazdaság már nem tud meglenni nélküle. Először is, a globális gazdaságban a gyorsaság lett a legfontosabb előnyszerzési lehetőség, márpedig a jogállam olykor lassú - az informális csatornák viszont gyorsítanak, ha nagyon szorít a dolog, akkor ide lehet fordulni. Másodszor az itt felhalmozódó pénz nemcsak azért szivárog be a fehér gazdaságba, mert ügyesek a maffiózók, hanem mert a repülő pénzpiacon a magas likviditás versenyelőnyt jelent. Egyfelől újabb és újabb szabályok akadályozzák meg az illegális pénzek fehérre mosását, másfelől nap mint nap újabb technikák születnek arra, hogy a közfigyelem fókuszán kívüli bankok felszippantsák ezeket a pénzeket. Ha már egyszer sikerült körpályára állítani ezt a pénzt, akkor már jó, ettől kezdve, az isten se tudja felderíteni a kétes eredetet. (Legalább tizenöt éve folyik a csata a svájci banktitok feltörésére, az angolszász transzparencia megteremtéséért, - és tizenöt éve áll ellent a rendszer, mert nemcsak a svájciak nem akarják a teljes átláthatóságot, hanem a nagyhatalmú - külföldi - kliensek sem.)

Aztán itt van az üzleti titkolódzás - kontra ipari kémkedés és állami szimatolás (ld. lehallgatási törvény Németországban, ami ugyan megbukott, de elemei tovább élnek). A transzparencia szép idál (álom) de gyakorlatilag se a versenyszférában, se az állami törvénykezés felől nem érdeke senkinek. Sőt. És ha már titkolódzni kell, akkor természetes, hogy a rejtőzési technikákért a fehér gazdaság a feketéhez jár iskolába, mert a konkurensek, meg az állam olyan finom módszerekkel dolgoznak hogy másképp nem tudja tartani a lépéselőnyét. (Ld. kalózokból hogyan lesznek biztonsági főnökök.)

De még idáig sem kell menni. A pénzügyi tanácsadás - tőzsdén - pl. olyan terep, ahol igen nehéz elválasztani a bennfenteskedés a legális tanácsadástól: információk cserélnek gazdát, s bár jogilag körülírható mely információ számít illegitimnek, gyakorlatilag nehéz a határvonalat meghúzni. (Ezt bizonyították azok a perek, melyeket a New Yorki tőzsdefelügyelet indított brókerek ellen, s melyek 30%-át elvesztette.) Itt tehát maga a gazdaság teremt olyan szituációt, ahol az informális üzletelés az egyetlen járható út. A globalizálódás - új üzleti formák bekapcsolódása, azaz jogilag még nem szabályozott ügymenetek kiépülése ugyancsak ebbe az irányba fogja terelni az életet.

Az informális gazdaság kutatása persze nehéz: a szimatoló szociológust kirúgják, az adatokat senkinek sem adják ki, közvetett módszerek megbízhatatlanok, aztán ha megírja valaki az eredményt, azt meg üldözi a maffia. Amikor az EU a fekete munka ellen hozott határozatot (1998 április) akkor több ország (köztük Spanyolország) tiltakozott, hogy a rájuk vonatkozó statisztikai adatokat nyilvánosságra hozzák - ott állítólag a GDP 23%-a származik a fekete gazdaságból. Igaz, Görögországban ez a szám 35%, mégsem tiltakoztak. (FT: 1998. ápr. 8.) Vagyis még a hivatalos szféra is úgy érzi, érdekeit sértik, ha a fekete gazdaságról valami kiderül...

Fogj meg ha bírsz...!

A játék voltaképp három szereplős. A normál gazdaság kinövi a régi, legális kereteket, ill. egyre kevésbé tud a szürke szférával versenyezni. Ekkor az állam lép közbe és megváltoztatja a játékszabályokat(ld. deregulálási hullám): ami eddig illegális volt, az normális lesz. A három szereplő között állandó cserebomlást láthatunk - főképp a fejlődő, vagy átmeneti gazdaságokban - mint a miénk is. A fő ellenség továbbra is a fekete gazdaság, de a „fehér” üzem újabb és újabb módszereket akar elhódítani tőle, aminek aztán a törvényhozáselőbb utóbb enged. Nem úgy hogy legalizálja a fekete üzemmódot, hanem korábbi egérutakat részben felszabadít. Vagyis a fehér gazdaság állandóan használ fekete módszereket - másképp tönkre menne - mikor már szokásjoggá változott ez a „kölcsönhasználat”, a törvény is átalakul: ami korábban tilos volt, az kötelező lesz. A fejlett országokban ez nem megy ilyen simán, ott inkább csak megtűrik ezeket a módszereket. Amerikában pl. de facto elviselik, hogy az új, mamut-kereskedelmi bankok befektetéssel is foglalkoznak, amit a jelenleg még érvényben lévő törvény (az un. Glass-Steagall Act) tilt. De mindenki úgy veszi, hogy ezt a törvényt úgyis el fogják törölni és már ma élnek a nagyobb szabadság lehetőségével. Akkor ez most micsoda? Szürke vagy fehér szféra? A három szereplő egymásra van utalva.

A 80-as évekig merev menedzseri struktúra uralkodott - hivatali létra, közbeiktatott aligazgatókkal, szolgálati úttal stb. Aztán a 90-es évekreátalakult ez a rend, a legtöbb mamutcég leépítette a középszintet, flexibilissé tette a főnökség és a köznép közötti javaslat- és parancsáramlást. Mondják, hogy ezt a struktúrát Japánból importálták, csak az a fura, hogy így működnek a fekete szervezetek: informálisék előbb jöttek rá, hogy a merev hierarchia a döntések lassításának melegágya, és persze ez kínálja az átverés, keresztbe tevés lehetőségeit is. A párhuzam nyilván nem bizonyítható, - talán túl sok krimit láttam a mozikban - de hogy a formális gazdaság nemcsak a Harvard Business School-on tanul, hanem okul az informális struktúrákból (is), az valószínű.

Ezért nélkülözhetetlen ez a szektor a modern gazdaságban. Az általa generált pénzmennyiséget - mint említettem - 1-2 ezer milliárd dollárra becsülik évente - ami a szabadon forgó pénz 10-12%-a. De nem is ez a lényeg: a globális gazdaság egyik pillanatról a másikra olyan új üzletformákat teremt, melyek egy darabig még nem illeszkednek a formális gazdaság rendszerébe. Ezért az átmeneti fázisok kedveznek a simli-gazdaságnak, mert gyorsabban, hatékonyabban használják a tőkét, utakat találnak, ahol hivatalosan csak fal van, felpörgetik a folyamatokat, felgyorsítják a régiók közötti üzletek áramlását. (Nem folytatom, mert úgy érzem hogy már csak ódákat tudok regélni e földalatti rendről....)

Ez a globális új rend következménye. Ami a világ egyik pontján tilos és illegális, az a másikon szabad és legális. És mivel a tőke, a pénz és információ szabadon áramlik, az üzlet oda megy, ahol nagyobb a mozgásszabadság, kevesebb korlát. Nemcsak az off-shore cégek ilyenek, hanem a transzatlanti vállalati szövegségek egy része is ebbe a körbe lóg bele: a résztvevő cégek két vagy több üzleti és jogi kultúrához tartoznak, a köztük lévő jogdefiníciós problémákat használják ki a közös új cég segítségével. A globális világban a jogi környezetek előnyeinek kihasználása teljesen legális művelet, igen ám de eredménye egy nemzetállam helyi jogi perspektívájából tekintve „szürke” vagy fekete üzletnek minősül. Ezen a körülményen csak akkor lehetne változtatni, ha az egész világon mondjuk az angol-amerikai (vagy bármely univerzálisan kötelező) jogrend lenne már érvényben. Erről azonban koránt sincs szó, sőt az üzleti világnak épp az a jó, hogy a globális piac sokféle feltételt kínál - nemcsak kamatlábat, inflációt, adókat illetően, de jogi feltételeket is. Ezek kihasználása a globális játék lényege. Ezért aztán az informális gazdaság nagyobb volumenű formái egy darabig még csak terjeszkedni fognak. 

Közben persze sápitozhatunk, hogy ki mennyit tett zsebre egy-egy furcsa engedély kiadásánál, egy üzletágat megalapító okirat engedélyezésénél - vagy egyéb gyanús ügyletnél. De ezek csak morális sóhajok maradnak: a karaván halad. Cinikus vagyok? Nem, csak az átmenet meg az új globális gazdaság fejre állította a játékszabályokat. Amitől persze még nem kell ezeket az ügyeket szeretni, az illegális üzleteket büntetni kell, - amíg lehet - , ha globalizálódik a fekete gazdaság globalizálódjon a bűnüldözés is. A nemzetközi rendőrség megerősítése, új alakulatainak felállítása már folyamatban van, mi is benne vagyunk, hajrá... De ne csodálkozzunk, ha kiderül, lépéshátrányba vagyunk. Helyzet van.